Támogatás

Open search

Galaxy Watch emelet számlálás

First Poster

Szia  

 

Alapvetően tel tudom fogadni amit írtál.

 

Azt ellenben már nem, hogy ma reggel amíg fürödtem, és az órát nem viseltem, (egy komód tetején pihent), mentem 8 emeletet. Ez már azért vicc. Az utóbbi egy-két hétben betegség miatt nem jártam edzésre, alapvetően nem volt gond az emelet számítással. Tegnap valami történt, mert hirtelen mentem 30 emeletet este, ma reggel meg viselés nélkül 8-at. 

 

Természetesen reset az órának. Minden alapról indítva a mai napom 35 emelet. Ebből olyan 12 a valós, a többi sima séta.

 

Ez már azért szerintem kimeríti a rendellenes működést.

Hogy mi történt tegnap az órával fogalmam sincs.

 

Mgya

First Poster

Kedves Beáta

Jelenleg már ülés közben is képes emeletet számolni az óra.
Szerintem ez már teljesen hibás működés.

Mi a teendő Ön szerint?

Mgya

Navigator
Akkor megpróbálod a szervizt?
First Poster

Szerintem idővel igen, mivel az órát azért vettem, mert ezeket a funkciókat akartam használni.

A Gear Fit2 esetében, mivel nem vízálló óra volt, be tudtam, hogy esetleg az izzadság, vagy egyéb körülmény miatt rosszak az értékek.

De ebben az esetben, amikor egy akár úszásra is használható eszközről van szó, nem nagyon akarom bevállalni, hopgy így marad.

Ráadásul még októberben vettem, akkor ez azért rendes árú volt, igaz most sem olcsó.

Csak azt nem értem, hogy mi történhet egyik pillanatról a másikra.

 

Olvasgatom még a külföldi fórumokat, hátha, de ott is ugyanezek a problémák vannak, nincs megoldás.

 

Most olvasom  ezt: "Gear S3 Frontier fapados szoftver" . Hát mit mondjak...

 

Mgya

BeataV Moderator
Moderator

Sziasztok,

 

Egyeztettünk az esetre vonatkozóan a technikusainkkal, arról tájékoztattak, hogy továbbítva van az eset és szoftverfrissítés fogja megoldani a jelenséget.

 

Köszi a türelmet.

Üdv.

First Poster

Üdv!

Nagyjából 1.5 hónapja van meg a Galaxy Watch órám. Kb.2hete vettem észre, hogy irreális az emelet szám. Ma reggel negyed 9kor, úgy hogy 7kor keltem ki az ágyból már 28 emeletnél tartott.

A kérdésem az lenne, hogy mikor lesz kész a szoftver ennek a hiba kijavitasara? Nagyon bosszantó, már csak az árát tekintve is....

Vigyem esetleg szervízbe vagy elhajtanak, mert ez nem is hiba? Egyáltalán van értelme szervízbe vinni???(mert csak ideig óráig lesz jó?)

Köszönöm a segítséget.

First Poster

Üdv!

Nagyjából 1.5 hónapja van meg a Galaxy Watch órám. Kb.2hete vettem észre, hogy irreális az emelet szám. Ma reggel negyed 9kor, úgy hogy 7kor keltem ki az ágyból már 28 emeletnél tartott.

A kérdésem az lenne, hogy mikor lesz kész a szoftver ennek a hiba kijavitasara? Nagyon bosszantó, már csak az árát tekintve is....

Vigyem esetleg szervízbe vagy elhajtanak, mert ez nem is hiba? Egyáltalán van értelme szervízbe vinni???(mert csak ideig óráig lesz jó?)

Köszönöm a segítséget.

First Poster

A múlt hónapban tönkrement a magasság és barométer mérő a HR szenzor cseréje után egy hétig jó volt az emeletek mérése ha napi többször frissítem a magasságmérőt akkor kevesebb a nem kívánt emelet számítás jelenleg ez a megoldás.

First Poster

Hali!

 

Mivel már a Gear Fit2 eszközömnél is volt ez a hiba, és akkor is szoftver frissítés volt az ígéret a probléma kiküszöbölésére, de még sem javult meg, szerintem nem érdemes nagy reményeket fűzni hozzá.

 

Ha aktívan edzel, és akkor mér rosszul, de csak kevéssel, tudomásul kell venni.

Ha úgy általában mér rosszul, akkor szerintem az hiba.

Nálam a javulást az alábbi eljárás eredményezett. 

 

Szépen megtisztítottam az órát vízben/vízzel kádban.

Az érzékelőt is, de rettentően óvatosan.

A neten találtam egy kombinációt amivel a szenzorokat lehet ellenőrizni. (Ezért meg fognak kövezni szerintem.)

*#1234# - SW VERSION
*#12580*369# - SW and HW VERSION
*#0*# - test menu
A test menu-ben a sensor.
 

És megmondom őszintén a teszt alatt kád vízbe eresztettem, vettem ki és figyeltem az értékeket.

Így alapvetően azt láttam, hogy a szenzorok jól működnek.

 

Ezek után valamilyen oknál fognak rendbe jöttek az értékek.

Nem tudom mi lehet az oka, hogy megjavult, de azóta kifejezetten figyelek rá, hogy az óra, és az érzékelők tiszták legyenek.

 

Nem mondom, egy keményebb ellipszis tréner után, amikor megizzadok, ír néha 5-6 emelet pluszt, de nem 20-60 emeletet, illetve éjszak sem "császkálok" álmomban.

Alapvetően megfelelően működik az óra.

 

Mgya

 

Navigator
Szerintem nálad valami hardveres hiba lehet, ha ekkora nagy eltérések vannak.
Mindenkinél vannak kisebb eltérések, de ekkora az szerintem ritka.

Én elvinném szervizbe a helyedbe. Felesleges már azon agyalnod most, hogy "úristen mit fognak szólni a szervizben".
Minél tovább halogatod, annál később lesz normális órád...